A HELY TÖRTÉNETE
A malomkő – európai hírnév a Megyer-hegynek és a malomkőfaragó mestereknek
A hegy képződése során a vulkáni kitörésekből izzó ár zúdult le a lejtőkön, majd ebből összetömörödött, összesült riolittufa képződött. A vulkáni működés következő fázisában forró vizes oldatok járták át a kőzetet és azt jelentősen átalakították. A horzsaköveket elmállasztották, és azok kipotyogtak a kőzetből. Így alakult ki a lyukacsos, darázsköves szerkezet. A kovasavas oldatok pedig, melyek átjárták a riolittufát, megnövelték a kőzet keménységét. A darázsköves szerkezet és a nagy keménység ezt a kőzetet alkalmassá tette arra, hogy malomköveket faragjanak belőle. A bányászat a 15. században kezdődött, és egészen 1907-ig tartott. Híres, jó minőségű termék volt a „pataki malomkő”, amely gabona, ásványok és fűszerek őrlésére is kiválóan alkalmas volt.
Az egykori bánya ma
Amit ma a bányaudvarra érkezve látunk, az emberi tevékenység következménye. Nem is akármilyen munka eredménye! Képzeljük csak el, hogy közelítőleg 600 évvel ezelőtt a Megyer-hegy teljesen szabályos alakú vulkáni kúp volt, amint a körülötte látható többi zempléni hegy is. Ha a mai sziklafalak között állunk és körbe tekintünk, akkor tudnunk kell, hogy minden, ami a hegy gyomrából hiányzik, azt emberi (kis részben állati) erőfeszítés eredményeképpen termelték ki. A bánya közel 500 éves működése során nem voltak erőgépek, motoros eszközök és szállítójárművek, sőt még a robbantást sem tudták alkalmazni, hiszen a malomkő alapanyaga a nagy méretű, stabil szerkezetű kőtömb volt. A kitermelés kézi erővel, esetleg lovak, kötelek, csigák és ékek használatával volt lehetséges. A kitermelt több tízezer köbméternyi kőzet csekély része volt alkalmas a malomkő készítésére, hiszen a vulkáni tevékenység különböző mértékben alakította a riolit tufa szerkezetét. A morzsalékos alapkőzet és a föld meddődombokban került elhelyezésre a bánya minden szegletében. Valamennyi ott található kisebb-nagyobb halom ilyen meddőanyagot rejt, ezek révén alakult ki a bányaudvar domborzata. A dombokat az évszázadok során már benőte a növényzet, ettől lett izgalmas a bányaudvaron tett kalandozás. A hegy tetején található talaj szerkezetéből pedig arra következtethetünk, hogy a hegy korábbi természetesen kialakult magassága is némileg növekedett az ott elhelyezett meddőrakásoknak köszönhetően.
A felhagyott bányában összegyűlt a csapadékvíz, így egy mesterséges eredetű tó jött létre. A legmagasabb oldalfalak 40 méter fölé emelkednek, a víz mélysége pedig meghaladja a 6 métert. A tó vize első látásra nem tűnik tisztának, de a víztükörhöz lesétálva láthatjuk, hogy a szürkés árnyalat ellenére a víz tiszta. Sajnos a környéken nem ismerünk olyan forrást, ami a víz utánpótlását és természetes tisztulását folyamatosan biztosítani tudná, így marad a csapadékvíz, amit a bánya tölcsérszerűen összegyűjt. Ennek köszönhető, hogy aszályos években a víz szintje akár fél méterrel is csökkenhet. A víz törött szürke színének további oka a benne lebomló tölgyfalomb avariszapja, ami a tó fenekét összefüggően borítja, szürkés árnyalatot mutatva a felszínről szemlélődő számára. A víz tehát ezért nem kék, ahogyan ezt a légifotók alapján sokan feltételezik, az a visszatükröződő kék égnek köszönhető. A víz minőségét a benne megbújó élővilág bizonyítja: napos időben nagy csapatokban láthatunk különböző növényevő halrajokat és gazdag a víz növényvilága is, a természet az úr, amíg vigyázunk rá, hogy ez így maradjon!
További irodalom:
A sárospataki malomkőgyártás – Takács Béla (1930-1997) Élet és Tudomány Kalendáriuma (1967)
A sárospataki „francia malomkő” – Hála József (1949-)
A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 30-31/1. (1993)
Az információs anyag a „Merre az arra?” – Sárospataki kulturális és turisztikai táblarendszer fejlesztése (TOP-7.1.1-16-H-ESZA-2021-02381) projekt keretében készült.
